Home office és távmunka szabályok vészhelyzet idején

A járványügyi intézkedések nyomán sok esetben az addig csak lehetőségként felmerülő otthoni munkavégzés napjainkban sok esetben szükségszerűséggé vált. Számos kutatás, felmérés próbálta/próbálja azt megközelíteni, hogy a foglalkoztatottak hány százalékát és milyen módon érintette/érinti az otthoni foglalkoztatás hazánkban ezekben a hónapokban.

A különböző aspektusú vizsgálatok annyiban mindenképpen egyöntetűek, hogy az otthoni munkavégzés szignifikáns növekedését mutatják. Az otthon történő munkavégzés ilyen mértékű alkalmazása élesen előhozta a magyar munkajogban már korábban is felmerülő kérdéseket. A hazai munkajogi irodalmában több szerző által elemzett kérdésként hangsúlyosan vetődik fel – mutatva a foglalkoztatási gyakorlat ezirányú növekvő igényeit – a távmunkára létrejött munkajogviszony és az úgynevezett „home office” munkavégzés egymástól való elhatárolásának kérdése.[1] Egyöntetűnek mondhatóak a vélekedések abban a tekintetben, hogy a „home office”-t, vagyis az otthonról végzett munkát dogmatikailag el kell különítenünk egyes atipikus munkavégzési formáktól, különösen a távmunkától.[2] A tárgyban született írások definíciója szerint a „home office” jelenség alatt értjük azt a kivételesnek tekinthető helyzetet, amikor a hagyományos (teljes munkaidős, határozatlan idejű munkaszerződéssel) munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállaló számára ideiglenes, kivételes jelleggel a munkáltató engedélyezi az állandó munkavégzési helytől eltérő helyen való munkavégzést, amely jellemzően a munkavállaló lakóhelye. Az ilyen típusú munkavégzés tehát abban különbözik a távmunkától, hogy a távmunkaviszonyban foglalkoztatott eleve úgy köti a munkaszerződését, hogy számára nem választási lehetőség, hanem elvárás a munkáltató telephelyétől eltérő helyen való munkavégzés.[3]

Ezeknek a jogalkalmazási kérdéseknek a megválaszolása a jövő jogalkotását terhelik, azonban a jelenlegi veszélyhelyzetben speciális rendelkezések léptek hatályba, melyek nyilvánvalóan nem oldják meg véglegesen a felmerülő problémákat, hanem átmeneti szabályokkal írják felül a jogszabályi környezetet. A 487/2020. (XI. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) a veszélyhelyzet során a távmunkával kapcsolatos szabályok alkalmazásáról címmel tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek az otthoni munkavégzéssel kapcsolatosan a járványügyi korlátozások időtartamára kerültek megalkotásra.

A Munka törvénykönyvétől való eltérés lehetősége a veszélyhelyzet ideje alatt

A Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése szerint a veszélyhelyzet ideje alatt a munkavállaló és a munkáltató a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 196. §-ától megállapodásban eltérhetnek. Ezzel a rendelkezéssel kapcsolatosan a legfontosabb a gyakorlat számára, hogy az Mt. 196. § (2) bekezdése szerint a munkaszerződésben meg kell állapodni a munkavállaló távmunkavégzés keretében történő foglalkoztatásában. A Korm. rendelet szerint ez a szabály félre tehető, azaz nem kell a veszélyhelyzet idejére a felek között kifejezett munkaszerződéses megállapodás arra vonatkozóan, hogy a munkavállaló a munkáját távmunka keretében végzi (illetve, ahogy alább látható, ha a távmunkavégzés megvalósul, lényegesen leegyszerűsödnek a munkavédelmi rendelkezések). Azt azért hozzá kell tenni, hogy ennek a felhatalmazó szabálynak is megvannak a maga korlátai: valamiféle konszenzus a felek között mindenképpen szükséges az otthoni munkavégzéshez, amennyiben az infrastrukturális, egészségügyi, stb. feltételek nem adottak, egyoldalú kötelezés a munkáltató részéről nem lehet rendeltetésszerű (az már más kérdés, hogy ha ezt a lehetőséget a felek nem tudják kiaknázni, milyen más lépések, lehetőségek jöhetnek szóba). Ha megvalósul az otthoni munkavégzés, szintén nem kell alkalmazni az Mt. 196. § (3) bekezdésében rögzített speciális tájékoztatási szabályokat. Ehhez képest annak már a gyakorlat szempontjából kisebb a jelentősége, hogy az Mt. 196. § más – egyébként is eltérést engedő rendelkezései – is félre tehetőek.

Munkavédelmi szabályok a veszélyhelyzet ideje alatt

A Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint a veszélyhelyzet ideje alatt a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 86/A. §-át nem kell alkalmazni. A munkavédelmi törvény e speciális – veszélyhelyzet alatt nem alkalmazandó rendelkezései – kockázatértékelésről, a munkaeszközök, a munkavégzés helyének ellenőrzéséről rendelkeznek. A kormányrendelet az Mvt. szabályai helyett csak azt rögzíti, hogy a távmunkavégzés esetén a munkáltató tájékoztatja a munkavállalót a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól, és a munkavállaló a munkavégzés helyét ezen munkakörülmények teljesülésére figyelemmel választja meg.

Az otthoni munkavégzés támogatása veszélyhelyzet ideje alatt

Sokszor felmerülő foglalkoztatáspolitikai kérdés – a járványhelyzettől függetlenül is – hogy az otthoni munkavégzés kedvezményekkel, támogatásokkal tehető vonzóbbá mind a munkavállalók mind a munkáltatók számára. A Korm. rendelet 2. §-a rendelkezik a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról is. A veszélyhelyzet ideje alatt igazolás nélkül, költségként elszámolható tételnek minősül a munka törvénykönyvéről szóló törvény távmunkavégzésre vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően, a munkaszerződésében foglaltak szerint távmunkavégzés keretében munkát végző munkavállalónak, a távmunkavégzéssel összefüggésben költségtérítés címén fizetett összegből a felek által előzetesen meghatározott, de legfeljebb havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 10 százalékának megfelelő összeg (ha a távmunkavégzés nem érinti az egész hónapot, a havi összegnek a távmunkavégzéssel érintett napokkal arányos része), feltéve, hogy a magánszemély a távmunkavégzéssel összefüggésben a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. számú melléklet I. Jellemzően előforduló költségek cím 24. pont c) és d) alpontja szerint más költséget nem számol el.

[1] Pál Lajos: A szerződéses munkahely meghatározása – a „home office” és a távmunka. Munkajog, 2018. 2. sz., 59. o., Ferencz Jácint: A digitalizáció hatása a munkajogra, különös tekintettel a munkaidő számítására és nyilvántartására. In: Berke Gyula – Bankó Zoltán (szerk.): QUID JURIS? Ünnepi kötet a Munkaügyi Bírák Országos Egyesülete megalakulásának 20. évfordulójára. Budapest, 2018, Kúria. 73–83. o.

[2] Pál: i. m., 59. o.

[3] Ferencz: i. m., 2018. 75. o.