Kategória: szakszervezet

Megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között, decembertől a minimálbér 15%-kal, 266.800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10%-kal, 326.000 forintra növekedhet

Infláció

  A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek az alábbiakban megegyezésre jutottak: – A legkisebb keresetek korábban, már 2023 decemberében emelkedhetnek. – Decembertől a minimálbér 15%-kal,

Jelentős minimálbér- és garantált bérminimum-emelés jön

maxresdefault

elentős minimálbér, és garantált bérminimum-növekedés jöhet a jövő év elején. Az emelkedés mértéke azonban nagyban függ a munkaadók és munkavállalók között folyó tárgyalásoktól. A HírTV stúdiójában Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke. Oszd meg ezt a cikket, ha tetszett!

Így kaphatnának magasabb fizetést, akik eddig elestek a garantált bérminimumtól

mini

  A héten már a kormánypárti médiában is megjelent, hogy az egyes években hatályos minimálbérek meghatározásában szerepet játszó Versenyszféra és a Kormány Állandó Egyeztetési Fórumán (VKF) lassan kikristályosodik a hosszú ideje formálódó megállapodás. Ennek értelmében a minimálbér várhatóan 15, a garantált bérminimum

Tényleg megszűnne a garantált bérminimum? – Szabó Imre Szilárd, a Munkástanácsok ügyvezető alelnöke volt a Hír TV napi aktuális című műsor vendége

Garantált bérminimum

Dr. Szabó Imre Szilárd a minimálbér-tárgyalásokkal kapcsolatban elmondta, hogy az idei év adatai alapján semmilyen bérkövetelést nem lehet túlzónak vagy demagógnak minősíteni a 2024-es év vonatkozásában, ugyanakkor egy komplex „stratégiai csomagról” lenne érdemes tárgyalnia a szociális partnereknek a kormánnyal. Azt

Megszűnhet a garantált bérminimum – kikerül a sereghajtók közül a magyar fizetés?

garantalt-berminimum-belso

  övőre 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum az érdekképviseletek formálódó megállapodása szerint. Az idei bértárgyalások ugyanakkor ennél jóval többről szólnak: a szakszervezetek és a munkáltatók már az európai minimálbér alapjait is leraknák – tudta

Palkovics Imre a minimálbér tárgyalásokról

maxresdefault

  A Jó reggelt Magyarország stúdiójában Palkovics Imre beszél a 2023-as minimálbér újratárgyalásáról és a 2024-es minimálbér tárgyalásról. A beszélgetés ITT hallgatható meg 07:51:00-tól. Oszd meg ezt a cikket, ha tetszett!

A Társadalmi Párbeszéd gyásznapja

Részvét

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács Munkavállalói Oldala sajnálattal veszi tudomásul, hogy a Kormány megsérti a társadalmi és szociális párbeszéd szabályait azzal, hogy érdemi egyeztetés nélkül nyújt be olyan jogszabálytervezetet, amely a közszféra területén a szakszervezeti tagdíj levonást megszünteti, és ezzel

Győzött az igazság- az érintett szakszervezetek saját sikerükként értékelik az Alkotmánybíróság döntését

letöltés

  A Mozdonyvezetők Szakszervezete székházában tartott sajtótájékoztatón értékelték szakszervezeti vezetők az Alkotmánybíróság tegnap közzétett határozatát. Az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy a kollektív szerződés megkötését követően reprezentativitást szerzett szakszervezetek számára tanácskozási jogot biztosító szabályozás ésszerűtlen különbségtételt tett a szakszervezetek között, így megállapította a szabályozás

Jövőre akár 300 ezer forintra is emelkedhet a minimálbér

mini

  Alapjaiban változhat meg 2024-től a magyar minimálbér: az őszi bértárgyalások során napirendre kerül a jelenlegi minimálbér és a garantált bérminimum összevonása – értesült a Napi.hu. Ebben az esetben a legkisebb bér 30-35 százalékkal emelkedne. Több mint harmadával emelkedne jövőre

Befagytak a tárgyalások, nem született megegyezés az évközi minimálbér-emelésről

gender-pay-gap

  Az ATV Start vendégei Perlusz László főtitkár, VOSZ és Palkovics Imre elnök, Munkástanácsok Országos Szövetsége. A műsor ITT nézhető meg.     Oszd meg ezt a cikket, ha tetszett!